Get Adobe Flash player

Apátfalvi kirándulás

 

Az Állatok világnapjára készülve a Tanyakaland c. Családi napot megelőzően Apátfalvára kirándultunk állatnézőbe, a Gesztenye csoportos gyerekekkel.

A volt TSZ telepre megérkezve elfogyasztottuk a tízórainkat, majd indultunk a hangok irányába. A kerítés mögött egy szürke füles álldogált, hirtelen egyre több és több állat sereglett köré, miután a gondnok kihajtotta őket az udvarra. A szénát eszegető állatokat a gyerekek ámulattal figyelték, néhány egészen közel merészkedett a kerítéshez, szinte még az orrukat is kidugták. A gyerekek kukoricával etették őket.

Bővebben...

Szeptemberi óvodakezdés a Kálvin téri oviban

A Makói Óvoda Kálvin téri Tagintézményében megújult udvarral vártuk a gyermekeket szeptember első napján. 

Óvodánk igyekszik minden évben az udvari játékokat és az udvaron eltöltött szabadidő lehetőségeit bővíteni. A gyermekek egyik legkedveltebb udvari játéka a biciklizés, motorozás. Már a tavalyi évben sikerült egy nagyobb területet térkővel burkolni, ahol a gyerekek szabadon és balesetmentesen játszhattak. Idén nyáron bővült ez a terület is, hiszen az épület felől induló hosszú járda szakasz is le lett burkolva, így szeptembertől ezen a részen is biztonságosan játszhatnak, immár jóval nagyobb területen a gyermekek.

Bővebben...

Állati jó nap a Kálvin téri óvodában

Szeptember utolsó szombatján egy vidám, játékos, közös programra invitáltuk a családokat. A hagyományos családi délelőtt fő témája idén a közelgő Állatok Világnapja alkalmából, a kicsikhez nagyon közel álló, házi állatokról szólt. Igyekeztünk olyan környezetet teremteni óvodánk udvarán, ahol egy kissé falusias hangulatban vidám és érdekes játékokban vehettek részt az idelátogatók.

Bővebben...

Nagyszülők napja a Makói Óvoda

Kassai Utcai Tagintézményének

Manó csoportjában

 

2017. szeptember 29-én délelőtt az Idősek Világnapja alkalmából meghívtuk a Manó csoportos gyermekek Nagyszüleit az óvodába, hogy együtt megünnepelhessük ezt a szép napot.

Örültünk annak, hogy nagyon sokan elfogadták meghívásunkat.  A gyerekek izgatottan várták ezt a napot. Egy kis műsorral köszöntötték Nagyszüleiket. Öröm volt látni az arcokat a meghatottságtól. A közös tevékenységek egy kicsit visszarepítették a Vendégeinket a játékok világába, ahol nagyon jól érezték magukat.  A gyerekeknek is örömet szereztünk azzal, hogy együtt játszhattak az oviban.

Köszönjük a finomságokat, melyeket kaptunk!

 

Barta Anita

 

Szabó-Paku Evelin

Kassai ovi veteményeskertjeinek elismerése

 

A Makói Óvoda Kassai Utcai Tagintézménye immáron 4. alkalommal nevez be az 5 éve induló Magyarország legszebb konyhakertje cím elnyerésére. A szakmai zsűri 2 alkalommal jött megtekinteni az óvodánkban található kerteket. A növényeink folyamatosan bővülnek. A gyermekek szívesen vesznek részt a kertek művelésében, vetésekben, és a betakarításban egyaránt.

A Hagymafesztiválon került sor az ünnepélyes díjátadóra. Városi szinten több kategóriában lehetett nevezni. A Mi Óvodánk Intézményi kategóriában II. helyezést ért el. A gyerekek büszkén vették át a díjakat.

Köszönjük szépen a hasznos ajándékokat!

 

Barta Anita

 

tagintézmény vezető

 

 

Örömmel értesítünk mindenkit, hogy épületünk ettől a tanévtől hivatalosan is madárbarát kertté vált. Az elismerő tábla megszerzésének feltétele volt, hogy a regisztrációt követően legalább egy mesterséges madárodú kihelyezésével, itató folyamatos működtetésével és téli madáretetéssel végzett egy évnyi madárbarát kertészkedést folytassunk. Kertünkben többféle madárodú, madáritató illetve etető található.

A „Madárbarát kert” program legalább olyan mértékben szól az emberekről,
mint  a madarakról, hiszen a madarak jelenléte egy kertben nem csak hasznos, de rengeteg
élményt is kínál. Mindannyian érdeklődéssel figyeljük az óvoda kertjében megjelenő kis madarainkat, akikről sosem felejtünk el, gondoskodni.

2017-ben az év madara a Tengelic.

 

 

Az Országos Tűzmegelőzési Bizottság alkotói pályázatot hirdetett,
melyen az Erdélyi püspök utcai óvodásaink is részt vettek.
A Hétszínvirág és a Levendula középső csoportosok, valamint a Pillangó nagycsoportosok készítettek alkotásokat.

Bővebben...

Erdélyi püspök utcai óvodánk a környezettudatos nevelés jegyében

 

Hosszú évek óta tudatosan készülünk arra, hogy gyermekeinkbe is elültessük a természet iránt érzett szeretetet, annak megóvását, környezetünk védelmét.   Ehhez a legfontosabb egy elkötelezett, nyitott, érdeklődő, aktív, kreatív közösség a környezetünkért, a környezeti nevelésért tenni képes nevelőtestület – MI ilyenek vagyunk!

Bővebben...