Get Adobe Flash player

Kedves Látogató!

 

Sok szeretettel köszöntöm a 2016/2017-es nevelési év kezdetén.

Milyen gyorsan elrepült a nyár! Bízom benne hogy mindenkinek kellemesen telt a nyár és jutott idő a kikapcsolódásra, feltöltődésre is.

Örömmel vette kezdetét a nevelési év, minden kisgyermeket izgatottan vártak az óvoda dolgozói.

Tájékoztatom Önöket, hogy a nyári időszakban több nagyszabású karbantartási munkát végeztek az óvoda épületeiben, hogy gyermekeiket minél színvonalasabb és igényesebb balesetmentes környezetben tudjuk fogadni.

Megújult a Kálvin téri és Kassai utcai Tagintézményünk udvara, ami teljesen új térkő burkolatot kapott. A Kassai Utcai Tagintézményünk nyílászáró cserén is átesett, így az összes helységbe új ablakok kerültek. Az Erdélyi püspök utcai székhelyépületünkben az udvari játékok karbantartása és festése történt meg.

Kérem Önöket, kalandozzanak óvodánk honlapján, gyűjtsék be az Önök számára fontos információkat és ismerkedjenek a Makói Óvoda sajátosságaival.

Önöknek és magunknak is kívánok kiegyensúlyozott, tartalmas évet, melyet közös együttműködéssel tudunk eredményesen megvalósítani!

 

Bába Andrásné

Intézményvezető